February 20, 2019

Please reload

Recent Posts

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Featured Posts

Autizmus és kisállatterápia 1.

December 13, 2017

 

A legtöbb ember fejében, még ha nem is tud sokat a gyógypedagógiai fejlesztésekről, az „állatterápia” és az „autizmus” fogalmak szorosan összekapcsolódnak.  Azonban, ha arról kérdezem őket, hogy mit gondolnak, pontosan miben tudnak a kutyák vagy más állatok segíteni az autizmussal élő személyeknek, akkor általában kevés konkrétumot tudnak erre mondani.

Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy segítsen kicsit tisztábbá tenni ezt a képet. Azt fogom bemutatni, hogy milyen tipikus, autizmusspecifikus problémák megoldásában és főleg hogyan tudunk segíteni a négylábúak segítségével. Mindezt teszem a teljesség igénye nélkül, hiszen lehetetlenség lenne minden problémáról és megoldási lehetőségről részletesen írni.

 

Ami viszont tipikusan jellemző az autista emberekre az az, hogy komoly nehézségeik vannak a mentalizációval. A mentalizáció azt jelenti, hogy képesek vagyunk megérteni mások gondolatait, érzéseit, elképzeléseit, szándékait, és nem pusztán abból, amit mondanak, hanem abból is, ahogyan mondják ezeket. A testbeszédből, arckifejezésből képesek vagyunk megérteni, hogyan is érzi magát a másik fél.

Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, sok előfeltételt kell teljesítenünk a fejlődésünk során.  Például tudatában kell lennünk annak, hogy a másik fél egyáltalán létezik, és hogy az ő létezése, működése hatással lehet a miénkre, tehát fontos információforrás számunkra. Azt is értenünk kell, hogy a másik ember gondolatai, érzései a mieinktől eltérőek lehetnek. És természetesen tudnunk kell, hogy egyáltalán milyen érzések vannak, és képesnek kell lennünk ezek felismerésre, differenciálására, először önmagunkban, később másokban is.

Ahhoz, hogy az autizmussal élő gyermekeket minél közelebb juttathassuk ehhez a célhoz, elsőként két fejlesztési területtel kell párhuzamosan dolgoznunk: a szerepváltásokkal és az érzelmi neveléssel. Jelen cikkben a szerepváltások tanítását és gyakoroltatását fogjuk részletesen tárgyalni. Mivel én alapvetően magasan funkcionáló autista gyermekekkel dolgozom, ezek a gyakorlatok inkább a kicsiket, az ovisokat érintik nálunk.

Szerepváltások

De mi is az a szerepváltás, és hogy jön ez a mentalizációhoz?

A szerepváltás megértése ugyanazon a folyamaton alapul, mint maga a mentalizáció.  Ahhoz, hogy például a játék során képesek legyünk a szerepváltásokra, tudatában kell lennünk annak, hogy a másik fél is része a játéknak, ráadásul olyan fontos része, hogy nélküle nem is lenne ugyanaz a játék. Képesnek kell lennünk arra is, hogy eldöntsük, mikor következünk mi a játékban, és mikor kell türelmesen várnunk. Figyelnünk kell arra is, hogy a többiek mit csinálnak, mit lépnek, mert ennek megfelelően kell alakítanunk a saját lépésünket is. Bizonyos szinten fontos lehet blöffölni is, vagy például félrevezető nonverbális jelzéseket adni annak érdekében, hogy a másik játékost összezavarjuk.

De szerepváltást gyakorlunk a mindennapok során a párbeszédek közben is. Finom jeleket küldünk és fogadunk is a másik féltől folyamatosan. Ezekből olvassuk ki, mikor fejezte be a másik a mondandóját, és mikor kerül ránk a sor. Jó esetben azon is eltöprengünk, hogyan hat a másikra, amit mondunk vagy teszünk. Ez a fajta társas kommunikációs képesség a neurotipikus gyermekeknél nagyon gyorsan kifejlődik, az autizmussal élő gyermekek azonban segítségre szorulnak ennek a megértésében.

Maga a szerepváltás gyakoroltatása például az alábbi egyszerű feladatokban jelenik meg komplex módon.

  • Labdázunk a kutyával. A gyermek eldobja, a kutya visszahozza, a folyamatot pedig végig narráljuk. Ha ez szépen megy, és a gyermek a helyén maradva meg tudja várni, amíg a kutya visszaér a labdával, akkor mi is beállhatunk labdázni. „Először te dobsz, aztán én.”

Egymást váltva dobjuk a labdát a kutyának, szintén végig narrálva a folyamatot.

A feladat egyébként az impulzusgátlást is erősíti azáltal, hogy a gyereknek a szőnyegen ülve meg kell várnia, amíg a kutya visszaér. Természetesen, ha ez így még túl nagy nehézséget jelent a gyereknek, akkor ettől eltekinthetünk, és fokozatosan tudjuk majd bevezetni. A verbális kommunikáció gyakoroltatására is jó lehet ez az igen egyszerű játék. Megtaníthatjuk a gyereknek, hogy ahelyett, hogy megpróbálja kiszedni a labdát a kutya szájából, egyszerűen kérheti is tőle: „Kérem a labdát.”, és ezáltal még kényelmesebben megkaphatja, amit szeretne, és még nyálas sem lesz a keze.

 

  • Alagúton átbújás: „Először bújj át te az alagúton, utána pedig a kutyus / cica / tengerimalac is átbújik. Egyszer te, egyszer ő.” A szerepváltások gyakoroltatásán kívül szintén jó lehet a verbalitás erősítésére, illetve annak a tudatosítására is, hogy a másik fél nem gondolatolvasó, így csak akkor érti meg, hogy én mire vágyom, ha ezt kifejezem.  Gyakran előfordul ugyanis, hogy a gyerek egyszercsak kitalálja, hogy az „egyszer én, egyszer te” rendszer helyett, most menjen egymás után többször csak az állat, vagy épp hadd menjen most csak ő egyedül. A szándékukat persze nem közlik előre, így egyszercsak sírni, vagy éppen csapkodni, dühöngeni kezdenek. Ilyenkor nagyon fontos megértetni velük, hogy mi is történt most bennük, mi a valódi bajuk, és megmutatni, hogy erre mi a megoldás. Jelen esetben megtanítjuk nekik, hogy ha azt akarják, hogy a kutyus ne menjen be az alagútba, csak mondják, hogy „ül, marad!”. Ha pedig ismét szeretnék átbújtatni a kutyust, akkor mondják, hogy „alagút!”. Ráadásul, ami a cicánál és a kutyánál működik (verbális instrukció), a tengerimalacnál nem fog, tehát már azt is el tudjuk kezdeni gyakorolni, hogy a különböző élőlények különbözőképpen értik meg a szándékainkat.

  • Természetesen számtalan olyan helyzet van a foglalkozáson, ami nem előre megtervezett, és nem is mondanám feladatnak, inkább csak hozza az élet. Ilyen például, amikor az állat elfárad. Nagyon fontos, hogy minden adandó alkalommal nevezzük meg az érzést, állapotot, amit a gyermeken, az állaton vagy éppen magunkon tapasztalunk. Ha az állat elfáradt, mondhatjuk, hogy „Most úgy látszik elfáradt, le is dőlt egy kicsit pihenni. Látom, hogy Te Bendegúz, még nem fáradtál el. Én sem fáradtam el, úgyhogy mi ketten játszhatunk tovább, Zsebi viszont most pihenni szeretne.” Nagyon fontos, hogy az ilyen és ehhez hasonló állapotokat a gyermeknek el kell fogadnia. Ez így életszerű, ha valakinek, akár egy kortársnak, akár egy felnőttnek nincs kedve már játszani, akkor azt is meg kell majd értenie, el kell majd tudni fogadni. Ilyenkor gyógypedagógusként abban segítünk a gyermeknek, hogy megtanítjuk arra, hogy egy ilyen érzéssel, helyzettel, mit lehet kezdeni. Lehet ettől dühös vagy szomorú, mi mindvégig mellette állunk, és végigkísérjük ezen az érzelmi hullámvasúton, de nem tehetünk úgy, mintha a másik fél érzései figyelmen kívül hagyhatóak lennének. A rugalmas viselkedésszervezés nehézség az autizmusban, tehát felfoghatjuk akár úgy is az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket, mint kiváló lehetőség a fejlődésre.

  • Mások eltérő állapotainak a tudatosítására kiváló lehet az éhség és a szomjúság felhasználása is. Például, ha egy gyermek vizet kér tőlem a foglalkozáson, akkor miután ő ivott, fel szoktam vetni, hogy kérdezzük meg az állatot is, hátha ő is szomjas. Teszünk ki neki tálba vizet, és várjuk, hogy fog-e inni. Ha igen, akkor megállapíthatjuk, hogy „Úgy látszik, most mind a ketten egyszerre szomjaztatok meg.”, vagy éppen azt, hogy „Úgy látszik, hogy Bendegúz Te most szomjas voltál, Berci viszont most nem volt szomjas.” Ezek az egyszerű megállapítások, összehasonlítások az egész foglalkozást átszövik, és elősegítik, hogy a gyermek megértse, hogy a másik félnek lehetnek az övétől eltérő vágyai, szándékai, szükségletei, érzései, és a társas kapcsolatok során ezt is figyelembe kell vennie. Azt is össze lehet hasonlítani, hogy ki mit szeret enni. Lehet összevágott, különféle finomságokat kóstoltatni a gyermekkel és az állattal, és megállapítani, mi az, ami ízlik, és mi az, ami nem ízlik nekik.

  • A bújócska a gyerekek nagy kedvence szokott lenni. A feladat egyszerű: vagy a gyerek bújik el és kutya keresi meg, vagy a kutya bújik el, és a gyermek keresi meg. Ez a váltott szerep szintén a szerepváltások gyakoroltatását célozza, ugyanakkor tartogat még mást is. Ahhoz ugyanis, hogy jól el tudjak bújni, tudnom kell, hogy a másik mit fog látni, mikor belép a szobába. Nem elég, ha én nem látom a másikat, neki sem szabad engem meglátnia. Néhány hét után azonban nagyon ügyesen meg tudják tanulni a gyerekek, hogy hova érdemes elbújni, hogy a kutyusnak tényleg keresnie kelljen őket. Ha ezt már megfejlődték, még az impulzusgátlással itt is küzdeniük kell, nehogy nagy izgalmukban a csendes várakozás helyett előugorjanak a helyükről megmutatva magukat.  Amikor a kutya bújik el, tudni kell kicsit a másik fejével gondolkodni. Egyáltalán hova férhet be a kutya? (Pl. a fiókokban felesleges keresni a labradort.) Az is a másik fejével való gondolkodás része, hogy hiába találtam egy szuper búvóhelyet, ha mindig ugyanoda bújok, akkor a másik tudnia fogja, hogy hol vagyok, hiába nem lát. A haladó szint, amikor már direkt megpróbáljuk „félrevezetni” a kutyát. Pl. egy résnyire nyitva hagyott szekrényajtóval, hogy „azt higgye a kutya, hogy a bújáskor maradt nyitva.” Másfelől kitartónak is kell lenni, és addig keresni a búvóhelyet, amíg meg nem találjuk. Nem véletlenül rajonganak a gyerekek ezért a játékért, sok nevetést és meglepetést tartogat a számukra.

  • A kutyával való „cicázás” szintén nagy kedvenc. Ilyenkor a földön ülünk egymással szemben a gyerkőccel, illetve gyakran a szülők is velünk tartanak. A földön ülve kell egymásnak úgy gurítani a labdát, hogy a kutya lehetőleg ne szerezze meg. Itt a szerepváltáson túl már bejön a „blöffölés” is, ami a siker záloga lehet ebben a szituációban. A „blöffölés” jelen helyzetben azt jelenti, hogy úgy csinálok, mint jobbra gurítanám a labdát, de amikor a kutya jobbra lendül, én megváltoztatom a gurítás irányát, és valójában balra fogom gurítani.

  • Azoknál a gyerekeknél, akik élvezik az állat testének simogatását, és maguk is szeretik az érintést, gyakran játszom olyat, hogy amit ők csinálnak az állattal, én is azt csinálom velük. Tehát ha ő a cica hónalját csiklandozza, akkor én az ő hónalját fogom csikizni. Ha a hátát paskolgatja, én is meg fogom paskolgatni az ő hátát. Fontos, hogy a mozdulatot minden részletében a lehető legpontosabban próbáljam meg leutánozni. Ha ez megtörtént, akkor meg lehet vizsgálni, hogy ugyanaz az érintés milyen érzést kelt az állatban, és milyet a gyerkőcben. Biztosan lesznek olyan érintések, amik egyiküknek sem esnek jól, és lesznek olyanok is, amik mindkettőjüknek, illetve olyanok, amik csak az egyiküknek. Egyrészt megerősítjük a gyermekben azt a tényt, hogy a másik fél érzései, vágyai eltérhetnek az övéitől, másrészt nagyon jó megfigyelési lehetőséget is biztosítunk. Az érintések során a gyermeknek két nagyon egyszerű dolgot kell csak eldöntenie. Az első az, hogy neki jó vagy rossz érzés volt-e. A másik pedig az, hogy az állatnak jó vagy rossz érzés volt-e, ami történt. Bár egyszerűnek tűnik a feladat, sok autizmussal élő gyermeknek okoz ez problémát a mindennapokban. Ezért is hallani gyakran olyat, hogy szeretetből okoznak fájdalmat szüleiknek, kortársaiknak egy nagy és túlzottan lendületes öleléssel, szorítással. Ez a szituáció egyébként szintén olyan, ami spontán is előjöhet. Az egyik hozzám járó gyerkőc például imádta a gyömöszölést, erős taktilis ingereket, erős masszázst a saját testén. Ugyanígy próbálta a kutyát is simogatni, akin látszott, hogy nem erre a fajta szeretgetésre vágyik. Néhány hét alatt meg lehetett Rolival értetni, hogy míg ő az erős, lendületes simogatást szereti, addig Zsebi a finom cirógatást kedveli. És ahogy Rolit csikizi, és kellemetlen számára a finom cirógatás, úgy Zsebi számára az erős, lendületes mozdulatok okoznak kényelmetlenséget. Innen már csak egy (jó nagy) lépés annak a megértetése és begyakoroltatása, hogy anyának, apának, nagyszülőknek, kortársaknak mi esik jól, és mi nem.

A továbbiakban azt is megnézzük majd, mi a következő lépés a mentalizációhoz vezető úton.

Please reload

Follow Us

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Search By Tags
Please reload

Archive
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

© 2023 by Natural Remedies. Proudly created with Wix.com

  • b-facebook
  • Twitter Round
  • b-googleplus