February 20, 2019

Please reload

Recent Posts

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Featured Posts

Zsebi meséi 1.

February 20, 2019

Zoli 11 éves volt, amikor megismertem. Szőke, kék szemű, vékony, sportos fiú volt, keze-lába folyamatosan járt, miközben rengeteget beszélt. ADHD-t diagnosztizáltak nála.Az iskolában folyamatosan valami konfliktusba keveredett. Verekedett az osztálytársakkal, az egyiküknek még az orrát is eltörte. A tanárokkal ordítozott, vagy éppen megdobálta őket azzal, ami épp a keze ügyébe akadt. Az órát gyakran zavarta járkálással, beszélgetéssel, repülőgépek hajtogatásával.

 

Mivel egy ideje már többet volt az igazgatónál mint az osztályában, felmerült, hogy legyen inkább magántanuló. Énképe negatív volt. Többször beszélt arról egy-egy kirohanása után, hogy mindenkinek jobb lenne, ha ő inkább nem is lenne. Nem voltak barátai, ami rettenetesen fájt neki. Semmi jót nem tudott mondani saját magáról, és úgy érezte, nincs ráhatása arra, ami vele történik, így bármennyire is szeretne megváltozni, nem tud.

Az első találkozásunkkor 2 kutya is volt velem a szobában. Az egyik a nyugalom és béke megtestesítője, a jámbor és öreg labrador, Shaco. A másik pedig az örökmozgó, zizgős, dünnyögő Zsebi, az energikus keverékkutya volt.

A kutyákkal való rövid ismerkedés után Zoli kijelentette, hogy Shacoval szeretne csak játszani. Zsebit „idegesítő, hülye kutyának” nevezte. Zsebi többször is próbált Zoli kegyeibe férkőzni. Odament hozzá farkcsóválva, még egy-egy puszit is nyomott óvatosan a fiú kezére, de ő hajthatatlan volt. Összefonta a kezét, hogy a kutya ne érhesse el, és a biztonság kedvéért még rá is förmedt: „Hagyj engem békén!”

Majd hozzám fordult:

 

- Ez a kutya rohadt idegesítő. Nem vinnéd ki?

 

Magamban elnyomtam egy mosolyt, de azért kitessékeltem Zsebit a szobából. Ekkor azonban már tudtam, hogy Zolinál akkor érhetünk csak el jelentős javulást, ha megtanulja szeretni, elfogadni, és kontroll alatt tartani a mi pörgős, energiabomba Zsebinket. Ez a kutya megtestesített mindent, amiért Zoli haragudott saját magára. Láthatta benne a saját, el nem fogadott részeit, tulajdonságait. Ezért aztán azt tette a kutyával, amit legszívesebben a saját „rossz tulajdonságaival” is tett volna: egyszerűen kidobta, megszabadult tőle.

Zoli 2 éven keresztül járt hozzám. Az első hónapokban kizárólag Shacoval akart foglalkozni. Ennek is megvolt a szerepe. Szüksége volt arra, hogy töltődjön, hogy feltétel nélküli szeretetet és elfogadást kapjon, hogy meg tudjon pihenni a kutya társaságában, hogy ellazulhasson.  De Zsebivel még dolga volt. Hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy Zoli képes legyen beengedni Zsebit a szobába, és el bírja viselni a jelenlétét. Ekkor el tudtuk kezdeni az állat megismerését, hogy együtt felfedezhessük, ki is ez a kutya valójában. Mik az erősségei? Mik az értékei? Ki van a zizegős viselkedés mögött? Miben szorul segítségre, és mi segít neki ilyenkor? Miben kellene fejlődnie ahhoz, hogy kihozhassa magából a legtöbbet. A határok közte és a kutya között egyre inkább elmosódtak. Néha már én sem tudtam, hogy éppen kiről beszél. Saját magáról-e, vagy még Zsebiről. De pont ez volt a lényeg.

Zoli és Zsebi hétről hétre közelebb kerültek egymáshoz. A fiú megtapasztalta, hogy milyen erőforrások rejlenek ebben a kutyában. Egyik kutyánk sem olyan fordulékony és gyors, ha az akadálypályán kell száguldozni, és egyik sem ugrik ilyen nagyokat. Észrevette a kutya kitartását, lelkesedését és állóképességét is. Felfedezte benne a játékosságot, a kedvességet és végül a barátot is. De megtapasztalta azt is, hogy amikor Zsebi túlpörög, akkor szétcsúszik. Akkor már nem arra fut a pályán, amerre mi szeretnénk, és így vagy kihagy akadályokat, vagy éppen többször is ráfordul ugyanarra. Észrevette azt is, hogy Zsebinek mennyi felesleges energiája elmegy arra, hogy ugasson és ugráljon a feladatok közben, ahelyett, hogy arra figyelne, amit éppen csinálnia kell. Észrevette a hibáit, de már nem gyűlölte érte. Közösen feltérképeztük Zsebi viselkedését, hogy jobban megérthessük. Jellemzően milyen helyzetekben pörög túl? Mik az előjelei? Milyen helyzetekben igényel több segítséget tőlünk? Hogyan tudunk neki ilyenkor hatékonyan segíteni? Az egyik alkalommal, amikor erről beszélgettünk, és Zsebi éppen Zoli ölében feküdt a kanapén, a fiú megjegyezte:

 

- Szerintem mi Zsebivel nagyon hasonlítunk egymásra. Olyanok vagyunk, mint két tojás. Ő az én ikertesóm.

 

Ahogy Zsebit elfogadta és megszerette, úgy szépen lassan saját magát is elfogadta és megszerette. Hogyan is utálhatná magát éppen azokért a tulajdonságaiért, amikben a legjobb barátjával hasonlítanak egymásra? 

Ekkor már képes volt arra is, hogy Zsebit kezelje. Képes volt keretek között tartani, amikor erre volt szükség, de „ki is tudta engedni a szelepet”, amikor az kellett. Tudott vele bohóckodni és játszani, de engedelmes feladatokat is végeztetnii. Jók voltak együtt. Ha pedig mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elterveztük, és Zsebi olykor-olykor mégis hibázott, már nem dőlt össze a világ. Egyszerűen továbbléptünk.

Zoli abban is segített Zsebinek, hogy jobban tudjon fókuszálni, összpontosítani. Tanítottam neki olyan kutyakiképzői fortélyokat, melyek valóban a kutya fejlődését szolgálják; de mindeközben a kiképzőtől is nagyon komoly figyelemkoncentrációt igényelnek. A közös fejlődés nagy örömmel és büszkséggel töltötte el Zolit.

 

Később, amikor már a terápia zárásához közeledtünk Zoli azt mondta nekem:

 

- Olyan, mintha bennem is lakna egy Zsebi. Mintha lenne egy saját, belső Zsebim. Minden jó és rossz tulajdonságával együtt. De már egész jól kiképeztem.

 

Ekkor már tudtam, hogy ránk itt már nincs szükség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Please reload

Follow Us

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Search By Tags
Please reload

Archive
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

© 2023 by Natural Remedies. Proudly created with Wix.com

  • b-facebook
  • Twitter Round
  • b-googleplus