February 20, 2019

Please reload

Recent Posts

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Featured Posts

Fél a gyerekem a kutyától! Járjon kutyás terápiára?

April 9, 2019

Szinte nem telik el hét, hogy ne hívna fel valaki ezzel a kérdéssel. Mivel a válasz nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják, fontosnak éreztem, hogy körbejárjam ezt a kérdést alaposabban. Nem csak szülőknek, szakembereknek is hasznos olvasmány lehet!

Ahhoz, hogy a kérdést korrekt módon tisztázhassuk, fontos látnunk az egyéb körülményeket, hiszen nem mindegy, mi a cél. Az, hogy a gyermeket a kutya segítségével fejlesszük valamilyen területen, vagy pedig kifejezetten a kutyáktól való rettegést szeretnénk tompítani.

 

 

 

  1. A szülő azért szeretné, ha állatasszisztált foglalkozásra járhatna a gyermeke, mert azt hallotta, vagy egy szakember azt javasolta nekik, hogy pl. a szociális vagy kommunikációs nehézségeik fejlesztésében segíthetnek az állatok.

 

Nagyon fontos megértenünk, hogy a kutyás terápia nem csodaszer, nem varázslat. Ha a gyermek retteg a kutyáktól, akkor másik módszert kell keresni arra, hogy az egyéb meglévő problémáiban segíteni tudjuk őt!

Számos más módszer van a kognitív, szociális és kommunikációs készségek fejlesztésére, tehát nem kell ragaszkodunk a kutyákhoz. Semmivel sem jobb a hatékonysága ezen a téren, mint más módszereknek. A különlegessége abban áll, hogy a gyermek egyébként is vonzódik az állatokhoz, akkor a kutyák jelenléte fokozhatja a motivációját, és fokozhatja akár a folyamat hatékonyságát is. Számos kutatás igazolta az állatok katalizáló szerepét a szociális interakciókban és kommunikációban, ez tehát tény. De csak akkor állja meg a helyét, ha a gyermeknek támogatást jelent az állat jelenléte, nem pedig veszélyforrást.

 

Nagyon fontos szempont az is, hogy a fogyatékossággal élő gyermekeknek olyan támogatást biztosítsunk, melyek természetes módon segítik a fejlődését, olyan formában, ami élményt nyújt nekik. A fogyatékossággal élő gyermek is elsősorban gyermek, akinek szüksége van a játékra és az élményekre, mindamellett, hogy fejlesztésekre is járnia kell. Ezért, amennyire ez megoldható, fontos, hogy a fejlesztések is játékosak legyenek. Erre valóban csodálatos megoldás lehet a kutyával való együttműködés, játék, de számos más módszer, eszköz közül is választhatunk, ha a gyermek erre nem mutat nyitottságot.

Ebben az esetben tehát a szakember feladata, hogy a szülőt megnyugtassa, a gyermek fejlődéséhez nincs szükség állatok bevonására, ellenben számos más, hatékony módszer közül választhat!

Ugyanakkor sajnos eddigi pályafutásom során gyakran belefutottam olyan esetekbe, amikor a gyermek bár rettegett a kutyáktól, mégis hordták a szülők ilyen fejlesztésre, így szeretném összefoglalni, hogy ezt miért nem tartom sem szakmailag, sem etikai szempontból elfogadhatónak.

 

  • A vállalt cél biztosan elérhetetlen marad. Bármiben is szeretné támogatni a terapeuta a kutya segítségével a gyermeket, ezt a támogatást ellehetetleníti az a tény, hogy a gyermek retteg. Minden terápiának az egyik legfontosabb alapvetése, hogy biztonságos környezetben zajlik. Azzal, hogy a gyermeket egy számára veszélyesnek ítélt környezetben szeretnénk támogatni pl. a kommunikációs készségek fejlődésében, halálra ítéljük a folyamat sikerességét. Mindannyian emberek vagyunk, a legtöbben félünk bizonyos dolgoktól. Ki az, aki halálosan fél a kígyóktól, és mondjuk úgy próbált felkészülni az államvizsgára, hogy a tételek tanulása közben kígyót kellett az ölében tartania, esetleg a vállára tennie? Vagy képzeljünk el egy őzikét, akit úgy szeretnénk új trükkökre megtanítani, hogy közben egy farkas is jelen van a fejlesztéseken. Nevetségesnek tűnik? Ez semmiben nem különbözik attól, mintha egy kutyafóbiás gyermekkel tennénk ugyanezt fejlesztés címszóval.

 

  • Etikai kérdéseket vet fel. A gyermek ki van szolgáltatva a felnőtteknek. A fogyatékossággal élő gyermek még ennél is jobban. Főleg, ha esetleg akadályozott a kommunikációjában, ezért nem tudja szavakkal kifejezni a tiltakozását. Meggyőződésem, hogy egyik embernek sincs joga arra, hogy a másikat arra kényszerítse, ami a másiknak egyértelműen ellenére van. Ami ellen tiltakozik. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy elbagatellizálja a másik érzelmeit, pláne, ha félelemről van szó. („Nem bánt, nem kell félni tőle!”) Ha egy fogyatékos gyermek egyértelműen jelzi, hogy fél a kutyától, és nem kíván részt venni a foglalkozáson, akkor az az emberi minimum, amit meg kell tennünk ebben a helyzetben, hogy vagy a kutyát visszük ki, és nélküle folytatjuk a foglalkozást, vagy a gyermeket vezetjük ki a helyzetből.

 

  • Elveszíthetjük a gyermek bizalmát. Az egyik legszomorúbb jelenet, amit az egyik hospitálásom során láttam, egy kutyás terápiás foglalkozáson történt. Egyéni fejlesztés volt, egy autizmussal élő kislányt szerettek volna támogatni abban, hogy tanulja meg pontosabban felismerni és kifejezni az érzéseit. A kislány, amint belépett a helyiségbe, a félelem egyértelmű jeleit mutatta. Befogta a füleit, elhúzódott a sarokba, és azt skandálta, hogy „nem, nem, nem”. Erre a fejlesztő reakciója a már-már klasszikusnak számító „nem kell félni a kutyától, nem bánt” kezdetű monológ volt, amit azzal kísért, hogy még közelebb is ment a kutyával a gyermekhez. A gyermek mindent megtett annak érdekében, hogy a találkozást elkerülje. Amikor a fejlesztő parizert nyomott a kezébe, hogy adja a kutyának, nagyon kreatívan a lehető legmesszebbre dobta magától, hogy távol tartsa a kutyát. Ezen a ponton úgy éreztem, hogy nem a gyermeket kellene segíteni a saját érzések felismerésében és azok megfelelő kifejezésében, hanem inkább a terapeuta mentalizációs és empátiás deficitjével kellene komolyan foglalkozni.

 

  • Van olyan helyzet is, amikor bár arra számítunk, hogy a gyermek imádni fogja a kutyánkat, az első találkozáskor kiderül, hogy bizony a szülő feltételezése, miszerint gyermeke állatbarát, nem állja meg a helyét (vagy legalábbis a mi kedvencünk nem jön be neki). Amint a gyermek a félelem jelét mutatja, abban a pillanatban reagálnunk kell erre a közlésére. A reakció mértékétől függően a kutyát a szoba távoli pontjába fektetjük / kivisszük / pórázra tesszük / boxban helyezzük el. Addig folytatjuk a megoldás keresését, míg a gyermek meg nem nyugszik. És ha már éppen az érzelmek kifejezését tanítjuk: ismerjük fel, és segítsünk a gyermeknek is megnevezni (vagy képpel megmutatni), hogy amit most érez, az a félelem. Megtaníthatjuk arra is, hogy mit tehet ilyen helyzetben. Pl. mondhatja, hogy „nem” vagy „nem akarom”. Azt pedig már csak remélni tudjuk, hogy a környezete legközelebb is figyelembe fogja venni az érzéseit. (Innentől kezdve pedig a fenti forgatókönyv: beszélünk a szülővel és megnyugtatjuk, hogy kutya nélkül is remekül fejleszthetőek azok a képességek, amikre szerződtünk).

 

2. Az érintett gyermeknek a mindennapok egyik meghatározó problémája a kutyáktól való rettegés. Emiatt nem mer pl. utcára menni, vagy képes váratlanul az úttestre rohanni, ha a kerítés mögött ugatni kezd el.

 

Na igen, ez már egészen más tészta! Ha maga a kutyafóbia enyhítése képezi a terápiás szerződés alapját, akkor teljesen indokolt lehet a gyermek részvétele a kutyás foglalkozáson. Fontos, hogy nem cél, hogy megszeresse a kutyákat, még csak meg sem kell őket érintenie!

 

Bár gyakori, hogy a szülők szeretik a kutyákat, és szeretnék, ha ez a gyermekre is „átragadna”, sajnos ez nem mindig működik. Mint ahogyan a kertészkedni, horgolni, túrázni, golfozni szerető szülők sem feltétlenül tudják megszerettetni imádott tevékenységüket gyermekükkel. Az egyetlen etikusan kitűzhető cél a gyermek közömbösítése, hogy a mindennapi életvitelben ne akadályozzák őt a szembejövő kutyák, és ne sodorja veszélybe saját magát, miközben próbálja elkerülni a találkozást. (Az persze gyakori „mellékhatás”, hogy a gyermekek mégiscsak megszeretik a kutyákat, különösen azt az egyet, akivel végigcsinálják a foglalkozásokat, de ez akkor sem cél, csak lehetséges következmény).

Mit tegyünk tehát szakemberként, ha ebben kérnek segítséget tőlünk? Elsőként fontos tisztázni, hogy ugyanazt a terápiás protokollt kell követnünk, mint bármilyen más kitűzött cél esetében. Itt is azzal kezdünk, hogy részletes első interjút veszünk fel a szülőkkel, hogy megérthessük a probléma hátterét.

A háttérben állhat kutyával kapcsolatos trauma, de ennek hiányában számos más oka is lehet. Találkoztam már pl. olyan magasan funkcionáló, autizmussal élő gyermekkel, akit a szülők a kutyáktól való félelem miatt hoztak el hozzám, és így derült ki az autizmus spektrumzavarban való érintettsége. Elmesélte, hogy azért fél a kutyáktól, mert szörnyű hangjuk van, és elviselhetetlenül büdösek. A szülőkkel felvett anamnézis számos más területen is jelezte az autizmus gyanúját, amit a gyermekpszichiátriai vizsgálat végül meg is erősített. Tény, hogy a történet nem mindennapos, nem tipikus. De nem árt mindig résen lenni, és kiszűrni, hogy nem áll-e valami más a félelem hátterében.

A kutyától való rettegésnek számos más oka is lehet persze, a kialakulás dinamikájával számos publikáció foglalkozik, amelyek elérhetőek a szakemberek számára. Ennek a cikknek nem feladata a lehetséges okokat bemutatni, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy fontos azokkal foglalkozni, és nem csak tüneteket kezelni!

Talán természetes, de azért külön is kiemelem, hogy ha a gyermek ennyire fél a kutyáktól, akkor ennek az enyhítése a terápiás célkitűzés, és nem pl. egy szociális készségfejlesztés részeként szeretnénk elérni ezt a hatást.

Végül megint az etikai kérdések. Ilyen foglalkozást akkor vállalunk, ha a gyermek is szeretné a változást! Nem dönthetjük el mi felnőttek a feje fölött, hogy márpedig neki le kell küzdenie ezt a félelmét. Fontos az ő saját önkéntes hozzájárulása is a folyamathoz. Átlagos intellektuális képeségekkel rendelkező, jól beszélő gyermek esetében ezt a szándékot egyszerű kérdezés útján ki tudjuk deríteni. Sokkal nehezebb a helyzet, hogy ha intellektuális képességzavarral küzdő és / vagy nem beszélő gyermekkel van dolgunk. Azonban ilyen esetben is keresnünk kell a szándék jeleit. Ilyen lehet például, amikor már a gyermek megretten és hátrál, amikor a kutya felélép, de kellő távolságból érdeklődve nézi az állatot, esetleg közelebb is lép hozzá, vagy pl. boxban lévő kutyát szívesen és hosszasan megfigyel. Semmi sincs kőbe vésve, fontos, hogy ráhangolódjunk a gyermekre, és figyeljük a jelzéseit.

Ha arra jutottunk, hogy bár fél a gyermek a kutyától, de éppen emiatt van szüksége (és hajlandósága is) a kutyás foglalkozásra, akkor is van még mit gondolkodnunk.

Ahogy fentebb már említettem, bármilyen terápiáról legyen szó, fontos alapvetés a biztonságos tér megteremtése. De hogyan lehet egy tér biztonságos, amiben fóbiánk tárgya vár ránk? Nem lehetetlen. Fontos leszögezni, amikor a gyermekkel először, kutya nélkül találkozunk, hogy semmi sem fog történni az ő beleegyezése nélkül. Azért vagyunk itt, hogy támogassuk őt abban, hogy megküzdhessen ezzel a félelmével, de a tempót nem mi diktáljuk, és azt sem mi döntjük el, hogy meddig akar eljutni. Ez az ő élete, az ő érzései, tehát az ő döntései. Ezt fontos a szülőkkel is tisztázni, hiszen csalódást okozhat számukra, hogy a kutyás terápia akár első 5-10 alkalma is eltelik úgy, hogy kutya nincs jelen a foglalkozáson, „csak” ismerkedünk velük, könyvet, videót nézünk róluk, elképzeljük, milyen lenne, ha itt lennének stb. Minden attól függ, hogy a gyermek mit tud vállalni, mi a neki kényelmes tempó. A fokozatosság elvét kell alapnak venni, és ha kell, előbb boxban lévő kutyával ismerkedni, stb. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az elsődleges cél a közömbösség. A rettegés, fóbia, az terápiás kérdés. Az, hogy a gyermek nem szereti a kutyákat, az nem az.

A cikk vége felé közeledve még 2 tisztázandó dolog maradt. Az egyik szakmai, a másik pedig inkább etikai kérdés.

 

 

A szakmai szempontokat figyelembe véve fontos tájékoztatni a szülőket, hogy bár a kutyafóbia leküzdésének fontos és kihagyhatatlan része, hogy 1 kutyával megismerkedjen a gyermek, ahhoz, hogy ez később általánossá váljon, érdemes lehet a kognitív viselkedésterápiás elemeket is bevetve otthoni házifeladatokat adni a családnak a terápia második szakaszában. (Illetve foglalkozni a tünetet kiváltó, fenntartó egyéb tényezőkkel is, ha vannak.)

Számtalan példát hallottam már arra, hogy a gyermek akár már évek óta is jár egyéni kutyás foglalkozásra, de ezzel „csak” azt érték el, hogy az adott terápiás kutyával nagyon szoros kapcsolatba került, de minden más kutyától továbbra is fél. Ugyanezt a forgatókönyvet már olyan verzióban is hallottam, amikor a gyermek saját kutyát kapott. Bár vannak olyan gyerekek, akik képesek spontán általánosítani az egyetlen kutyával kialakított pozitív élményüket, de a tapasztalat alapján a legtöbbjüknél ez nem történik meg. Ilyenkor a terapeutának kell időben (nem évek vagy hosszú hónapok múltán) segíteni a továbblépést a már fent említett „házi feladatokkal”.

Az utolsó alapelv, aminek véleményem szerint érvényesülnie kell, az a gyermek énképének építése. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyermeknek ne kelljen előttünk szégyenkeznie a félelmei, korlátai miatt. Talán többünknek is volt olyan kapcsolata az életében, amiben úgy éreztük, hogy csak a gyengéink látszanak, és az erősségeinket nem tudjuk megmutatni. Ilyen lehet pl. egy matematikai gyengeséggel küzdő gyermek számára a matek korrepetítor, de számos más példa is felhozható lenne. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy egy ilyen kapcsolatban hogyan érezzük magunkat. Még ha kedves is a másik fél, még ha megértő is, akkor is érezhetjük úgy, hogy nem tudunk neki megfelelni, vagy biztos szörnyű dolgokat gondol rólunk, butának tart minket stb... Annak érdekében, hogy minél inkább megelőzzük ezeket a fájó érzéseket, fontos, hogy a gyermek egész személyiségében gondolkodjunk, és különös hangsúlyt szenteljünk az erősségeinek! Beszéltessük a (más területeken elért) sikereiről, hallgassuk meg, ahogyan énekel, nézzük meg, ahogyan zsonglőrködik, dicsérjük minden adandó alkalommal, értékeljük egyedi személyiségét, és erősítsük benne a pozitívumokat.

Please reload

Follow Us

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Search By Tags
Please reload

Archive
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

© 2023 by Natural Remedies. Proudly created with Wix.com

  • b-facebook
  • Twitter Round
  • b-googleplus