3 egyszerű játék cicaterápiás foglalkozásokhoz (1. rész)

Hogy vagy? Mi az, ami most jól esne Neked?


Időről időre halljuk ezeket a kérdéseket (legalábbis jó esetben). Persze nem csak mások szegezhetik ezeket nekünk, saját magunktól is szabad, és érdemes is megkérdeznünk. A terápiák során azonban gyakran tapasztalom, hogy ezek a válaszok nem is jönnek olyan könnyen, mint azt szeretnénk.

Legyen szó akár autizmussal élő és / vagy hiperaktív, vagy éppen szorongó gyermekről, vagy bárkiről, akinek nehézséget okoz, hogy megfigyelje saját érzeteit, érzelmeit, és reagáljon is rájuk, fontos, hogy foglalkozzon ezzel a területtel.

Hogyan tudok tenni magamért, hogyan tudok kiállni a jól-létemért, hogyan tudom képviselni a saját érdekeimet, ha azt is nehéz megmondanom, mi az, ami jól esik, mi az, ami nem? Mi okoz örömet, mi az, ami nem? Mi az, amire vágyom, mi az, amire nem? Vagy éppen mi az, amiből csak keveset szeretnék, mi az, amiből nagyon sokat?

Az útkeresés, az önismeret talán legalapvetőbb kérdései ezek. S mint az alapvető kérdések általában, úgy ezek is pokolian nehezek. Nem is szűkíteném le jobban, hogy milyen célcsoportnak, kiknek szánom az alábbi játékokat. Nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy van olyan ember, akinek nem tenne jót időnként visszatérni ezekhez a legalapvetőbb megfigyelésekhez.


Nézzünk most 3 nagyon egyszerű gyakorlatot terápiás cicákkal!


1. Érintéslista


Előre megbeszéljük a gyermekkel, még mielőtt bejön a foglalkozásra a cica, hogy milyen érintéseket próbálna ki szívesen. Semmi más dolga nem lesz, mint ezeket sorra venni és utána eldönteni, hogy jó vagy rossz érzés volt-e. (Nagyobbakkal lehet 5 pontos skála is, a részletezettség a fejlesztő belátása szerint történik. Nagyon izgalmasak azok a megfigyelések is, hogy vannak olyan érintések is, amik eleinte jól esnek, de egy idő után már nem – pl. csikizés. De fokozatosan kell haladnunk a lehető legegyszerűbb osztályozástól az összetettebbek felé).


Legalább három, de inkább öt próbát válasszunk ki. Szerepelhet a listán, hogy a cica üljön a gyermek ölébe, nyalogasson joghurtot az ujjáról, vagy hogy hadd érintse meg a gyermek az arcával a doromboló cica oldalát.

Amikor ez a lista kész, akkor még készíthetünk egy olyan listát is, ahová az esetleg kicsit ijesztő, bátorságot igénylő érintések kerülnek. Pl. felugrik a cica a gyermek hátára, hadd egye le a joghurtot a homlokáról stb. Fontos, hogy csak és kizárólag a gyermek egyértelmű beleegyezésével kerülhetnek elemek a listára. Nincs kivétel!





Amikor a lista elkészül, jön a várva-várt kipróbálás. Ha a gyermek hozzájárul, nagyon javaslom, hogy vegyük fel videóra, hogy később együtt visszanézhessük. Minden egyes érintés után megkérdezhetjük, miket tapasztalt. Általában azt látom, hogy vagy nehezen veszik észre / vállalják fel, ha valami nem esett jól nekik, mert esetleg azt hiszik, hogy ilyet nem szabad mondani, vagy éppen oda nem illő, túlzott reakciót adnak a helyzetre. De ez a játék éppen arról szól, hogy ezeket észrevegyük és megtanuljunk másképp reagálni.

Nem kell kibírni, de persze az agresszív reakciókat sem támogatjuk. Örömünkben is figyelembe kell venni a másik fél elégedettségét. Ezért is fontos a videó. Ha a gyermek rámondja, hogy igen, nagyon finom volt, hogy az ölebemben ült a macska, de az arcán látszik a félelem, vagy bármi más nem tetszés, akkor ezt ki kell hangosítanom a számára.


Megpróbálhatjuk megkeresni, hogy mi a zavaró a helyzetben: csak szokatlan? Nem szeretem, ha ennyire közel van hozzám? Zavar a testszaga? Csikizi a szőre az orromat? Nagyon melegíti a combomat?

Bármi is az, fontos, hogy a gyermek minél jobban vegye észre! Kezdje el figyelni a testi érzeteit, mert ezekből az érzetekből érzelmek születnek, az érzelmek pedig reakciókat fognak kiváltani. Kontrollálatlan érzelmekből pedig kontrollálatlan reakciók lesznek.


Tehát, ha látjuk, hogy a gyermeknek nem kellemes az érintés, hangosítsuk ki, amit tapasztalt, segítsünk neki, hogy értse, ami történik. Utána adjunk eszközt a kezébe.

Ha lefagy, nem reagál, lépjünk mellé, és mutassunk be egy lehetséges megoldást. Pl. azt mondom határozottan: „Merlin, kérlek menj arrébb!”. Vagy: „Ne ülj az ölembe, az nekem nem jó. Ha mellém ülsz, az jó.”

Ha a gyermek nem beszél, akkor egy nem agresszív (!!!), de határozott mozdulattal toljuk hátrébb a macskát. Mindenképpen olyan megoldást válasszunk, amit a gyermek a kortárs kapcsolataiban változtatás nélkül tud alkalmazni, és az állat számára sem jelent stresszt. Be kell építeni azt a szabályt is, hogy ha már háromszor jeleztem a másiknak, hogy nem jó, amit tesz, és mégis folytatja, kérhetek segítséget a felnőttől! (Azt mondanom sem kell remélem, hogy a felnőtt reakciója kritikus fontosságú az ilyen helyzetekben!! Tilos elbagatellizálni ezeket a segítségkéréseket!)





A videót visszanézve tudatosíthatjuk a gyermekben, hogy mikor, miből lehetett látni az arcán, a testbeszédén, hogy neki az érintés nem kellemes / vagy éppen nagyon is kellemes. Visszanézhetjük és elemezhetjük az adott reakcióit is. Például, ha éppen nagyon jól esett neki a macska közelsége, és erre adott reakcióként nagyon szorosan magához akarta húzni, akkor az a macskának vajon még jól esett-e. Miből lehet látni, honnan tudhatjuk? Mit tehetünk és mit nem az adott helyzetben?


Ha az érzet kellemes, akkor azt is szabad kifejezni! Szabad hangot adni annak, hogy jól esik a közelség, az érintés! Ezt is tanulni kell. Lehet tudatosítani magunkban, hogy „ha idebújsz, attól megnyugszom”, „ha megölellek, attól ellazulok”, vagy éppen: „ nagyobb térre van szükségem, ne gyere ide”. Ezek mind olyan dolgok, amiket létfontosságú észrevennünk és kimondanunk. Esélyt ad arra, hogy egy stresszes, kimerítő nap után, még mielőtt kitörne belőlünk a vulkán, tudjunk kérni a sokszor igenis jószándékú környezettől segítséget. De ahhoz persze tudnom kell, hogy mi segítene. Mitől lennék jobban? Mire vágyom? Mi az, ami igazán örömet okoz? És azt is meg kell tanulnom, hogy a környezetem nem gondolatolvasó (még ha igencsak igyekszik is, hogy az legyen), de szerencsére tudom kérni!

A játék végén a tapasztalatokat átültethetjük a „macskákon kívüli világba” is. Első lépésként készíthetünk mintának egy táblázatot, amivel a macskás tapasztalatokat összegezzük. Az egymás alatt felsorolt érintésekhez társíthatjuk az érzéseket, reakciókat, beleírhatjuk egy külön oszlopba, hogy mi lehet a helyes reakció az adott helyzetben. A lehetőségek sora végtelen, annak függvényében, hogy mi a fejlesztés célja.

De a lépés, ami nem maradhat el, hogy ezeket a tanulságokat általánosítsuk. Készítsünk a cicás táblázat mintájára egy újabbat, amire a gyermek társas kapcsolataiból gyűjtünk példákat. Beírhatjuk pl. az érintések közé anya jó éjt pusziját, és azt, hogy ez hogyan esik, hogyan reagálhatunk rá. Ha a gyermeknek nehézséget okoz, hogy az emlékei alapján adjon erre választ, akkor meg is van a következő házi feladat a hétre. Írjunk listát az érintésekről, amikben gyakran része van, és figyeltessük meg, hogy ezek hogyan hatnak rá. Írjunk újakat is a listához, amiket jó lenne kipróbálni, hogy a tapasztalatokat jövő héten megbeszélhessük.




A szexuális neveléssel és az intim testrészekhez kapcsolódó szabályok tanítását is megalapozhatjuk ilyen jellegű gyakorlatokkal.

A következő cicás foglalkozások során szeretem kiragasztani a falra az adott gyermek listáját a jól eső és a kevésbé jól eső érintésekről. A foglalkozás elején el kell mondanunk a gyermeknek, hogy a múlt heti lista most is érvényben van, sőt bővíthető, és az érzései most is fontosak. Ezért a teljes foglalkozás alatt figyelnie és reagálnia kell (megfelelő módon), ha valami kellemes vagy zavaró inger éri. Legyünk résen, és segítsünk, amikor kell.

Ha hétről hétre nyomon követjük ezeket az érzeteket, érzéseket, még egy fontos dolgot fogunk tapasztalni. Az érzéseink változhatnak, és ehhez jogunk van, és persze meg is kell tanulnunk, hogyan kommunikálhatjuk ezt a másik felé.

Ahogy az egyik kiskamasz fogalmazta meg: „Most nem szeretem kézből etetni Alvint, de a változtatás jogát fenntartom!”


TIPP: Az érzeteink és érzéseink megfigyelését persze állat nélkül is elkezdhetjük. Bekenhetjük a kezünket hideg kecsappal, vagy a lábunkat meleg krémmel, kóstolhatunk ízeket, szagolhatunk fűszereket. Ugyanakkor az állatok jelenléte nélkül elvész a szociális kontextus. Elvész az az igen lényeges szempont, hogy az állatot nem lehet kikapcsolni, lehalkítani, elfújni, tehát tárgyiasítani, hanem szociálisan elfogadható módon kell kimutatni tetszésünket vagy éppen ellenérzéseinket.


(Hamarosan folytatjuk...)


Featured Posts
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square