Hogyan segíthetnek a kutyák a szorongó gyerekeknek?

Azt tudjuk számos kutatásból, hogy a kutyák jelenléte csökkentheti a szorongást, javíthatja a hangulatot, fokozhatja a beszédkésztetettséget, valamint kiváló motivációforrás is válhat belőlük. Ezek olyan pozitív hatások, amik segítenek a terápiás kapcsolat kialakításában, a biztonságos tér megteremtésében és ebből adódóan az első szárnypróbálgatások megtételében is.




Bár a tökéletes kezdés egy ilyen cím után valószínűleg az lenne, ha definiálnánk, mit is értünk szorongás alatt, milyen mértékűre, milyen „típusúra” gondolunk, de engedje meg az olvasó, hogy megmaradjunk a lehető leghétköznapibb, legáltalánosabb értelmezésnél, és ne szűkítsük le a kört diagnózisok felsorolásával. Annál inkább sem, mert az alább felsorolt példatár csupán az ihletadást szolgálja, továbbá azt, hogy legyen valami elképzelése az olvasónak, mi történhet egy ilyen foglalkozáson.


Azt tudjuk számos kutatásból, hogy a kutyák jelenléte csökkentheti a szorongást, javíthatja a hangulatot, fokozhatja a beszédkésztetettséget, valamint kiváló motivációforrás is válhat belőlük. Ezek olyan pozitív hatások, amik segítenek a terápiás kapcsolat kialakításában, a biztonságos tér megteremtésében és ebből adódóan az első szárnypróbálgatások megtételében is.

A szorongásban ugyanis az az egyik legnehezebb tényező, hogy amitől szorongunk, azt gyakran megpróbáljuk valamilyen módon elkerülni. Ez azonban nem igazán segít abban, hogy valóban fejlődjünk, sőt akár egyre jobban be is szűkítheti a viselkedésünket. Gondoljunk arra a szociálisan félénk kisiskolásra, aki nem mer az osztály előtt hangosan, szóban válaszolni a tanító kérdésére, ezért inkább hallgatásba burkolódzik. Ezt a konkrét felelést talán így meg is ússza, de máris amiatt aggódik, hogy előbb-utóbb újra fel fogják őt szólítani. A legjobb lenne teljesen kihagyni az egész matekórát. Vagy még jobb lenne, ha most egy ideig nem is menne iskolába? Amúgy is fáj a hasa, a feje is, kicsit mintha a láza is jönne már…

Könnyű megérteni, hogy valószínűleg jobban jár az említett kisdiák, ha valamilyen segítség, támogatás, kísérés mellett valahogy mégiscsak összeszedi a bátorságát, és elkezd beszélni a tanórákon, amikor felszólítják, és sikerélmények egész sora segít megküzdeni a kihívással. Persze ilyenkor megvan az esélye, hogy helytelen választ ad a kérdésre, de ez talán még fontosabb tanulsággal bír, mint a jó válasz. Megtapasztalhatja ugyanis (jó esetben!), hogy a világ mégsem dőlt össze. Megtörtént, amit a leginkább el akart kerülni, rossz választ adott, és még mindig életben van. A pedagógus még mindig kedvesen néz rá (szerencsés esetben!), a nap pedig halad tovább a megszokott módon. Ez már adhat egyfajta megkönnyebbülést, hiszen még ha a legrosszabb számításai szerint alakulnak is a dolgok, a világ valahogy mégiscsak megy tovább.





1. Kerüld az elkerülést!


A kutyás foglalkozások során az egyik első fontos tétel, hogy megpróbálunk biztonságos, támogató közeget kialakítani a gyermek számára. Azon munkálkodunk, hogy az a gyerkőc, aki pl. egyébként idegen helyen nem mer megszólalni, valahogy léphessen egyet ebbe az irányba. Például felajánlhatom neki, hogy csináljon trükköket a kutyával, akivel egyébként hetek óta folyik az ismerkedés. Ha nem akarja hangosan mondani, akkor elég az én fülembe súgnia, és akkor én kérem a kutyától hangosan, vagy ha még ez is túl nagy kihívás, akkor képkártya segítségével kérheti, amit szeretne. A lényeg, hogy valamiféle választ adjon, szinte bármit, az elkerülésen kívül, a mi dolgunk pedig az elfogult ünneplés, a pozitív visszajelzések biztosítása, amiért partnerként belépett a kommunikációba. Az pedig önmagában óriási sikerélmény, ha végre a saját szavaival tudja egyedül irányítani a kutyát. Az eseményt rögzíthetjük a sikerek könyvébe fényképekkel dokumentálva. Adhatunk egy kutyás színezőt is otthonra, amin a terápiás kutya látható sokszor egymás mellett, és minden alkalommal, amikor sikerül valamit megpróbálnia a gyermeknek, amit addig nem mert, beszínezhet egy kiskutyát. A lapot a következő foglalkozásra természetesen elhozza, bemutatja, ami megint kiváló lehetőség a közös ünneplésre. Ha a biztonságos környezetben már sikerült létrehozni a viselkedést (pl. megszólal mások előtt), akkor elkezdhetjük általánosítani más színhelyekre is az eredményt.



2. Meg tudod csinálni!


A kutyás foglalkozások bővelkednek az olyan kihívást jelentő lehetőségekben, amik növelhetik a gyermek kompetencia-érzését, önbizalmát, önértékelését. Már maga az üzenet, hogy ő képes dolgokat eltervezni (mert szuper ötletei vannak) és végrehajtani (mert ügyes, kitartó és szükség esetén tud segítséget kérni) igazi „önbizalomtuning”.

A lehetőségek száma végtelen. Tervezzen, építsen egy akadálypályát a kutya számára, majd együtt haladjanak is végig rajta. A pályán való végighaladást videóra is vehetjük, együtt visszanézhetjük, és megdicsérhetjük azokat a pillanatokat, eseményeket, amit mögött valós fejlődés, eredmény van. („Nagyon tetszik, hogy megdicséred Zsebit, amikor átment az alagúton.”, „Szuper, hogy ilyen türelmes voltál vele, amikor nem értette, hogy a székre kellene felugrania.” „Milyen finoman simogatod a fejét, még nézni az jó érzés volt, biztosan nagyon jól esett a kutyusnak.”)

Arra is biztathatjuk a gyermeket, hogy találjon ki egy mesét, amiben ők ketten a főszereplők a kutyával („Igen, hát persze, hogy képes vagy arra, hogy kitalálj egy mesét, olyan ötleteid voltak már az elmúlt alkalmakkor is, hogy én már akkor eldöntöttem, hogy egyszer szeretnék meghallgatni egy mesét, amit Te egyedül találsz ki!”). A mesét aztán előadják, azt vagy felvesszük videóra, vagy éppen elkészítjük belőle a kézzel írt és rajzolt, vagy fotókkal illusztrált könyvet.





3. Ünnepeld meg a sikereidet!


A foglalkozásokon szinte megállás nélkül mantrázzuk: „Dicsérd meg a kutyát!”, „Ne felejtsd el a simogatást!”, „A jutifalit add oda kérlek!”. Ez fontos, hiszen a gyermek megtanulja, hogy szükséges kifejezni a másiknak, hogy büszkék vagyunk rá, vagy éppen örömet okozott nekünk, hálásak vagyunk valamiért. Ugyanakkor azt is meg kell tanulnunk, hogy saját magunkkal is tudjunk így beszélni. Egyrészt az előbb is említett Sikerek könyve füzet segít abban, hogy a gyermek számára felhívjuk a figyelmet arra, amire büszke lehet, és természetesen ott van a terapeuta / fejlesztő is mint modell, hogy mintát adjon arra, HOGYAN lehet őt megdicsérni, elismerni.

Gyakran játsszuk azt a gyerekekkel, hogy miután ők megdicsérték a kutyát, elváltoztatott hangon a kutya nevében is meg kell fogalmazniuk a maguk számára egy-egy dicséretet (pl. „Nagyon jó, hogy mindig ilyen sok finom falatot adsz nekem.” „Büszke vagyok Rád, amiért nem adtad fel és újra elmagyaráztad nekem, mit kell csinálnom a széknél.”)


4. Nem kell mindent jól csinálni!


Persze a fejlődés sosem egyenlő azzal, hogy mostantól csak meredeken felfelé haladunk a célunk felé. Hullámvölgyek, nehezebb napok mindig vannak. Vannak gyerekek, akik ettől borzasztóan elbizonytalanodnak, megijednek, és önmaguk szidalmazásával mérnek súlyos büntetést saját magukra. („Nem sikerült, mert egy hülye béna vagyok.”)

Ilyen helyzetben segítség lehet, ha megpróbálunk az önbüntetés, önmarcangolás irányából elmozdulni a bátorítás, vigasztalás irányába. Erre tökéletes lehetőség a kutya kihangosítása. Amikor a gyermek ül a kanapén, és becsmérli saját magát, ráirányíthatjuk a figyelmét az ölében fekvő kutyára. „Ha tudna beszélni, szerinted Zsebi is ezt mondaná Neked? Próbáljuk meg elképzelni, ő miket mondana!”) Kezdetben a felnőtt sok segítséget kell, hogy adjon, mert a gyerekeknek ezt a viszonyulást önmaguk felé tanulniuk kell, nem szokott magától jönni. De kialakítható, megtanulható! Pl.: „Ez most nem sikerült, de attól nekem még most is ugyanolyan fontos vagy.” „Most idebújok Hozzád, szomorkodjunk együtt, aztán holnap újra megpróbálhatod. Majd meséld el, hogy ment!” A lehetőségek száma végtelen, hála Istennek a gyerekek képzelőereje is, amikor már ráéreztek ezeknek a mondatoknak az ízére.

A kutya is kerülhet persze nehéz helyzetben. Ha van valamilyen mesei háttér, ami átszövi a foglalkozásokat, pl., hogy Zsebi kutya egy hős lovag, aki számos csatát megnyert már élete során, de csak kevesen tudják róla, hogy retteg a csigáktól… A gyerkőc persze tudja, így nem éri váratlanul, mikor megérkezik hozzánk, és azzal fogadjuk őt, hogy Zsebi a másik szobában fekszik az ágyában, nem akar átjönni játszani, mert annyira szégyelli magát és szomorú. Az történt ugyanis, hogy…. És már indul is a mese arról, hogy Zsebi, a hős lovag miért menekült el hanyatt homlok a csatatérről, amikor meglátott egy csigát a fűben mászni, és hogy most mennyire szégyellni magát, és persze mennyire fél attól, hogy ez újra megtörténik majd. Vagy egy másik mese arról, amikor nem mert megszólalni a király előtt…





Ilyen helyzetben lehet a gyermek (végre!) a segítő szerepében. Törhetik a terapeutával együtt a fejüket. Mit lehetne ilyen helyzetben mondani a másiknak? Mire van szüksége most? Hogyan tudunk neki támogatást nyújtani? És mire eljön az óra vége, már kész a „terápiás terv”. Megszületlek a mondatok is, így áthívjuk Zsebit, hogy üljön le a fotelba, mert mondanunk kell Neki valamit. A gyermek pedig már mondja is: „Akkor is szeretlek, amikor rossz napod van!” „Nem kell tökéletesnek lenned.” „Mennyire félhettél, mikor megláttad a csigát, hiszen tudom, hogy rettegsz tőle. Együtt majd kitalálunk valamit, bízz bennem.”

Ezeket a varázsmondatokat (mert ezek azok), kártyákra írjuk, lamináljuk és eltesszük későbbre. Amikor a gyermek van maga alatt. Amikor őt éri kudarc. Elővesszük a fiókból, elérakjuk őket, és megkérdezzük: „Emlékszem, mennyit jelentett Zsebinek, amikor ezeket mondtad neki. Szerinted menne, hogy saját magadnak is elmond ezt?”

Persze a legtöbbször ez nem megy (miért is könnyebb egy kutyával megértőnek lennünk, mint saját magunkkal…?). Nem megy, mert erre talán még nincs mintája, nincs mit előhívnia, nem tudja, hogy ezt hogy kell csinálni.

Nem tudja még, hogyan kell önmaga mellett lennie, amikor nehéz, és hogyan ne azonosuljon azokkal, akik csúfolják, amiért hős lovag létére fél a csigáktól. Ez nehéz. A terapeuta viszont ott van. Elveszi a kártyákat, és megnézi a varázsmondatokat. Sőt, ki is egészíti, és megmutatja, hogyan kell vigasztalni, felemelni a másikat. Rámutat arra, hogy a leghősiesebb lovagok is félnek időnként, és arra, hogy ettől ők még hős lovagok maradnak.

Végső soron pedig azt mutatja meg, hogy a világ megint nem dőlt össze. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltem, más történt, mint amit vártam, de így is túléltem. Nem vagyok egyedül, vannak, akik ugyanúgy szeretnek, mint eddig. Most kicsit talán megállunk, pihenünk, holnap pedig újra megpróbáljuk.



Ha szeretnél további ötleteket kapni a szorongós gyerekekkel való közös munkához, gyere el a workshopunkra:

https://www.kutyasterapia.com/szorong%C3%A1sos-zavarok-%C3%A9s-aat




Featured Posts
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square